Baranya.hu

TANIA PROJEKT

TANIA PROJEKT

A Baranya Megyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által biztosított feladatainak megvalósításán túlmenően, kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi programok által biztosított források felhasználására, melynek köszönhetően a 2014-2020 programozási időszakban számos Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Program, INTERREG VC Program, valamint Duna Transznacionális Programban vesz részt partnerként.

Baranya megye további fejlesztését elősegítve, valamint a fenntartható fejlődést előtérbe helyezve, a megyei önkormányzat partnerként részt vesz egy, a kármentesítés témakörét felölelő, TANIA elnevezésű projektben.

A múlt században lezajlott, nem körültekintően végzett ipari, bányászati, katonai és erős mezőgazdasági tevékenységek a talajban és a felszín alatti vizekben olyan szennyezéseket okoztak, amelyek veszélyeztetik az emberi egészséget, az ökoszisztémát, és a felszín alatti ivóvízkészletek biztonságos igénybevételét. Európában nagyságrendileg 2,5 millió potenciálisan szennyezett terület található, amelynek 14%-a igényel azonnali beavatkozást. Magyarországon jelenleg közel 2000 potenciálisan szennyezett és igazoltan szennyezett terület szerepel az Országos Környezeti Kármentesítési Program nyilvántartásában, amelyek valamilyen szintű kármentesítési feladatot igényelnek.

A versenyképes és egyben fenntartható fejlődés és az egészségesebb természeti környezet elérése, a természeti örökség megőrzése, valamint a környezetszennyezés káros hatásainak csökkentése a 2017. január elsejével kezdődött TANIA projekt célja, mely az olaszországi Empoli Valdesa Fejlesztési Ügynökség vezetésével, valamint a Baranya Megyei Önkormányzaton kívül francia, finn és görög partnerséggel valósul meg.

A kármentesítést megcélzó projekt a nanotechnológiát helyezi előtérbe, mely a különféle szennyezés kezelésének egy alacsony költségű, biztonságos és hatékony módszere. A projekt a szennyezett területek kezelését a szakpolitikai eszközök intézkedéseinek olyan jellegű fejlesztésén keresztül kívánja megvalósítani, mely képessé teszi ezeket az eszközöket a nanotechnológia megértésére és beépítésére, ezzel ennek az új technológiának a támogatására.

A projekt keretében a magyar partner a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program fejlesztését szorgalmazza, ezért a megvalósításba aktív részvétellel a KEHOP Irányító Hatósága, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága is bevonásra kerül.

Az INTERREG EUROPE Program keretében megvalósuló, 1.280.735 EUR költségvetésű, 85%-os ERFA támogatású projektből Baranya megye és szakmai partnerei 152.500 euróval gazdálkodhatnak. A program két fázisban valósul meg. Az első három év során kerül sor a tapasztalatok, és jó gyakorlat megosztására, valamint elkészül a Cselekvési Terv, majd a második fázisban a Cselekvési Terv megvalósulásának nyomon követése zajlik. A projekt 2021. december 31-én zárul.

https://www.interregeurope.eu/tania/

TRANSDANUBE.PEARLS

A Duna régió az egyik legígéretesebb turisztikai desztinációja Európának. A legtöbb utazás a Duna régióhoz és a Duna régión belül személygépjárművel valósul meg, mely negatív hatással bír a környezet és a lakosság részére egyaránt. A Transdanube.Pearls projekt ezekre a kihívásokra ad választ társadalmilag igazságos, gazdaságilag fenntartható, környezetbarát és egészségtudatos közlekedési szolgáltatások fejlesztése által, mely elsősorban a Duna régió látogatóit célozza.

A projekt céljai:

A projekt központi eleme egy olyan desztináció-hálózat kialakítása („gyöngyök”), amely lehetővé teszi a turisták és a lakosok számára a fenntartható közlekedési rendszerek elérhetőségét és használatát a Duna mentén, mely így elősegíti az együttműködést a közlekedési és turisztikai szektor különböző szereplői között. A hálózat növeli a résztvevő desztinációk turisztikai kínálatának „láthatóságát”, mely egyedi kínálatként a fenntartható közlekedési módokkal történő utazás lehetőségét teremti meg a látogatók számára. A hálózat céljai:

a lehetőség biztosítása, hogy a turisztikai célpontok a személygépkocsi-használat nélkül is elérhetővé váljanak a meglévő közlekedési módok jobb összekapcsolása által

biztosítsa a látogatók számára az új és korszerűsített fenntartható közlekedési módokkal történő utazás lehetőségét, mely a projekt keretében kerül kialakításra és tesztelésre

gondoskodjon arról, hogy a következő desztináció eléréséhez (vagy esetleg a hazaút érdekében) fenntartható közlekedési módot tudjon igénybe venni a látogató

felhasználóbarát módon és könnyen elérhető információt biztosítson a közlekedési szolgáltatásokról és a turisztikai kínálatról

képessé tegye a helyi és regionális szereplőket a “fenntartható közlekedés a turizmusban” eszme tovább gondozására a projektidőszak lezárását követően is

További várható eredmények:

Integrált fenntartható közlekedési szolgáltatások fejlesztése és különböző közlekedési módokkal történő utazási lehetőségek javítása a Duna mentén, különösen a turisztikai desztinációk elérhetősége érdekében

Regionális és helyi szereplők oktatása annak érdekében, hogy további fenntartható közlekedési szolgáltatások kerüljenek megvalósításra

Gondoskodjon a felhasználóbarát és könnyen elérhető fenntartható közlekedési szolgáltatások információiról a transznacionális on-line platformok fejlesztésével, valamint a Duna menti regionális közlekedési központok létrehozása által

Attraktív turisztikai csomagok kialakítása a látogatók számára a Duna mentén

Weboldal: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/transdanube-pearls

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Transdanube/

Partnerség

Vezető Partner: Environment Agency Austria (AT)

Projekt Partnerek:

ERDF PP1:  Danube Office Ulm/Neu-Ulm (DE)

ERDF PP2: WGD Danube Upper Austria Tourism Ltd. (AT)

ERDF PP3: Regionalmanagement Burgenland Ltd. (AT)

ERDF PP4: Bratislava Self-Governing Region (SK)

ERDF PP5: Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. (HU)

ERDF PP7: City of Vukovar (HR)

ERDF PP8: Development agency Sinergija (SI)

ERDF PP9: Regional Administration of Vidin Region (BG)

ERDF PP10: Club "Sustainable Development of Civil Society" (CSDCS) (BG)

ERDF PP11: National Institute for Research and Development in Tourism (NIRDT) (RO)

ERDF PP12: The South-East Regional Development Agency (RO)

ERDF PP13: BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT (HU)

IPA PP1: Danube Competence Center (SRB)

IPA PP2: Regional Development Agency Eastern Serbia (SRB)

További információk:

Támogató: INTERREG Duna Transznacionális Program (INTERREG Danube Transnational Programme)

Projektidőszak: 2017/01/01 – 2019/06/30

A projekt teljes összköltségvetése: 2,94 millió EUR

A Baranya Megyei Önkormányzat költségvetése: 167,360 EUR