Baranya.hu

Zöld város kialakítása Bólyban

218 131 532 Ft TOP - Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT


A PROJEKT CÉLJA Bóly jövőképe 2030-ra: „Bóly élenjáró, jómódú, polgári hagyományait őrző, folyamatosan megújuló, a következő generációknak
is vonzó perspektívát nyújtani tudó kisváros.” Az, hogy az emberek milyen környezetben élnek, alapjaiban határozza meg a mindennapjaikat, a
közérzetüket és az egészségi állapotukat. Ha egy idegen betéved egy településre, az első benyomását rögtön az határozza meg, hogy mennyire
rendezett a környezet, milyen a település „látképe”. A minőségi élet fontos eleme a hangulatos, vonzó településkép: a közterületek, az
épületállomány, a várost övező külterületek állapota. Jelen projekt hozzájárul a települési zöldinfrastruktúra élhetőbbé, használhatóbbá tételéhez,
hozzájárul a fiatalok helyben tartásához, az elvándorlás megállításához, illetve a megvalósuló gazdaságélénkítő tevékenységen keresztül növeli a
településen elérhető szolgáltatások kínálatát. Az akcióterület, a helyzetelemzés, a projekt tervezett fenntartása az Igényfelmérés és kihasználtsági
tervben kerül bemutatásra. Az ITS az első mérföldkőig módosításra kerül.

A PROJEKT SZAKMAI-MŰSZAKI TARTALMA - Bólyi Kastélypark
rehabilitációja: zöldfelületének felújítása, játszótér kialakítása, szabadtéri fitnesz park kialakítása, sétáló utak felújítása, utcabútorok beszerzés,
közösségi pihenőterek kialakítása, kapcsolódó közvilágítás - felhívás 3.1.1.2 a) 1., 4. támogatható tevékenységek, 3.1.2.2 g) i) l) 5.) - bérbeadásra
szánt üzletépület építése - felhívás 3.1.1.2 c) 2. gazdaságélénkítő tevékenység - A támogatási kérelem költségvetésében kizárólag az épület
építésének költsége szerepel. A terveken szereplő, az épülethez tartozó alapinfrastruktúrák (belső parkoló és utak, útcsatlakozás, területrendezés,
kerítés), illetve a szükséges ingatlanvásárlás költsége nem képezik a támogatási kérelem részét, azok saját forrásból kerülnek finanszírozásra. -
szemléletformáló programok, helyi társadalmi akciók megvalósítása a környezettudatosság jegyében - felhívás 3.1.2.1 g) soft tevékenység Továbbá,
a projekt keretében elszámolásra kerülnek a szükséges megalapozó dokumentumok elkészítésének költsége, az engedélyezési és kiviteli tervek, a
kötelező nyilvánosság és a projektmenedzsment költsége. A Felhívás 3.4 pontjában előírt, a projekt műszaki-szakmai tartalmával és a
megvalósítással kapcsolatos elvárások figyelembe vételre kerültek a projekt előkészítése, tervezése során.

TERÜLET-SPECIFIKUS ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK - (részletesebben lásd: Igényfelmérés és kihasználtsági terv) 1.1 szempont: A projekt hozzájárul Baranya megye ITP-jében
meghatározott valamennyi stratégiai cél eléréséhez. (lásd: Igényfelmérés és kihasználtsági terv 2.1 fejezet) 1.2 szempont: A „Városfejlesztés: Városi
területeken létrehozott vagy helyreállított nyitott terek” megnevezésű indikátorra tett vállalás értéke: 110.000 m2 2.1 szempont: A Bólyi járás a
290/2014 (XI.26.) kormányrendelet 3. számú melléklete alapján kedvezményezett járásnak minősül. 2.2 szempont: A projekt új közösségi célú
szolgáltatások fejlesztése által hozzájárul a település népesség megtartásához. A demográfiai trendek nagyon érzékenyen reagálnak számos
változóra, így például a lakosság életminőségének, életterének, a környezet gazdasági, társadalmi folyamatainak pozitív irányú változásai gyorsan
jelentkezhetnek a lakosság számának alakulásában. A szolgáltatások színvonalának növelésével a közösségi élet feltételei javulnak, amely erősíti a
helyi identitástudatot és növeli a település vonzerejét. A parkok, játszóterek, sportolási lehetőségek és közösségi terek fejlesztése hozzájárul a
fiatalok helyben tartásához, az elvándorlás megállításához. (részletesebben lásd: Igényfelmérés és kihasználtsági terv) 2.3 szempont: A támogatási
kérelmet benyújtó települési önkormányzat a TOP-2.1.2-15 kódszámú felhívás keretében nem részesült támogatásban. 2.4 szempont: Egy lakosra
eső fajlagos elszámolható költség - igényelt elszámolható költség: 218 131 532,00 Ft - a település lakónépessége 2016.01.01-jén (KSH): 3.874 fő
3.1 szempont: A gazdaságélénkítő elemek aránya 20% fölötti: ~57 % 3.2 szempont: A fejlesztés nem tartalmaz a megújuló energiaforrások
részarány-növeléséhez kapcsolódó tevékenységet. 3.3 szempont: A fejlesztés hozzájárul a környezeti fenntarthatósághoz (pl. szemléletformáló soft
tevékenységek által) 3.4 szempont: A fejlesztési koncepciót a kérelem benyújtását megelőzően a Baranya Megyei Mérnöki Kamara által összeállított
szakmai bizottság véleményezte, támogató nyilatkozat mellékelve. 4.1 szempont: A projekt keretében egy üzlethelyiség kerül kialakításra, ami
eredményesebb működést, hatékonyabb üzemeltetést biztosít a bérlő számára.


Vissza


További projektjeink

Köblény község belterületi vízrendezés

Projekt megvalósításának összege:

115 247 294 Ft TOP - Terület - és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-2.1.3-16-BA1-2021-00032

Aktív turisztikai fejlesztések a Zselic szívében

Projekt megvalósításának összege:

188 582 245 Ft TOP-Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-1.2.1-16-BA2-2020-00002

Csapadékvíz elvezetés rendezése Martonfán

Projekt megvalósításának összege:

99 963 042 Ft TOP-Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
TOP-2.1.3-16-BA1-2021-00067