Baranya.hu

Őri László: A jövő kivételes esélyt tartogat Baranya számára

A Siklósi Várudvarban rendezte Ünnepi Közgyűlését a Baranya Vármegyei Önkormányzat. Az elmúlt évek hagyományait megőrizve Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János vármegyei jegyző adták át a kitüntető címeket. Az ünnepi beszédet Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondta.
Őri László: A jövő kivételes esélyt tartogat Baranya számára

1996-tól hivatalosan is megemlékezik a Baranya Vármegyei Önkormányzat az 1694. október 10-én, I. Lipót király által kiadott dekrétumról, amellyel Baranya Vármegyének önálló közjogi statust és új címerpecsétet adományozott.

 

Méltó helyszínt, a hajdani Baranya Vármegye jelentős történelmi múlttal bíró települését és várát Siklóst választotta idén a Vármegye legnagyobb ünnepe helyszínéül, amelyet históriai emlékek, kurucos legendák tettek országszerte ismertté.

 

Őri László vármegyei elnök köszöntőjébe úgy fogalmazott, hogy „a közösség számára a múlt-jelen-jövő együttes felmutatása adhat reális célt és motivációt a

továbblépésre”.

 

Az elmúlt évek fordulópontot jelentettek Baranya számára, mondta a vármegyei elnök. Őri László emlékeztetett rá, hogy a gazdaságfejlesztést komplex módon eltervező zóna program kidolgozása új térségi szemléletet és lendületet adott a

régió számára, és egyben lefektette azokat az alapokat, amelyek ma visszaköszönnek a kormányzati területfejlesztési elképzelésekben. A politikus beszédében megköszönte Mikes Éva korábbi és Móring József Attila jelenlegi kormánybiztos munkáját.

 

A vármegyei elnök kiemelte a Baranyában zajló nagyberuházásokat, az épülő M6-ost, az új Duna-híd előkészítését, valamint a mohácsi közforgalmú kikötő közel 10 milliárd forintos beruházását, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kitörhessen a térség az évtizedek óta tartó bezártságból. Őri László beszámolt arról, hogy a Területi Operatív Program Plusz megyei fejlesztési programban Baranya települései 198 pályázatot adtak be az elmúlt időszakban és ebből 173 kapott több mint 36 milliárd forint támogatást. 

 

A politikus úgy fogalmazott, hogy a jövő kivételes esélyt tartogat Baranya számára.

 

„A kormány új területfejlesztési stratégiájának kiemelt kedvezményezettje a dél-dunántúli régió, és benne Baranya. Ez számunkra azt jelenti, hogy végre rajtunk a sor! Ez a jövőkép Baranya térsége számára távlatos jövőt látattat. Olyan víziót ad, olyan lehetőségeket tár elénk, amelyekkel elérhetjük: a baranyai települések gyarapodását, a helyi kis- és középvállalkozások vagyis a helyi gazdaság megerősödését, végső soron az itt élő emberek családok gyarapodását. Egy olyan Baranyát, ahonnan a fiatalok nem elvágyódnak, hanem itt tervezik a jövőt.” – mondta a vármegyei vezető.

 

Őri László a jövőre utalva elmondta, hogy Baranya jövőképét nemcsak a gazdaság, a vidékfejlesztés határozza meg. Legalább ilyen fontos a szellemi, erkölcsi örökségünk vállalása, ápolása és továbbadása. Kulturális értékeinknek, évezredes, évszázados hagyományainknak megtartó erejük van, mondta a politikus, aki egyben utalt az egyik legjelentősebb távlati projektre, a MOHÁCS 500 programsorozat sikeres megvalósítására.

 

 

Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen az ünnepi közgyűlés során kerültek átadásra a Vármegye kitüntető díjai.

 

Őri László a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke kitüntető díjban részesítette dr.  Thaly Gedeon pszichiátert és dr. Thalyné Kurdi Éva pszichológust a szenvedélybetegségek és a hozzákapcsolódó mentális zavarok kezelésében, a gyógyító terápiák során elért eredményekért, a mentálhigiéné területén többévtizeden át magas szakmai tudással, empátiával és felelősséggel végzett közös gyógyító tevékenységükért. 

 

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális, Művészeti díjat adományozott a DOLCE Hegedűegyüttesnek több évtizedes előadóművészi tevékenységükért, amellyel gazdagították Baranya kulturális életét, és hozzájárultak Baranya kulturális-művészeti rangjának elismertségéhez.   

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése a 43/2023. (VIII.24.) számú határozatával Pro Comitatu Baranya kitüntető díjban részesítette a Tenkes Hegyközséget a villányi borvidék és Baranya borturizmusának népszerűsítésében, valamint a kiemelkedő minőségű szőlő- és borkultúra nemzetközileg is elismert művelésében elért eredményeinek elismeréseként.

Nemzetiségekért díjat adományozott a Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése a Mohácsi Német Önkormányzatnak, a helyi németség anyanyelvi, kulturális örökségének ápolásával, a sváb hagyományok művelésével közösséget építő, Mohács társadalmi értékeit gazdagító sok éves tevékenységéért.

Koltai Péter díjban részesült idén Boha Viktória zenesiskolai tanuló zenei tanulmányainak, kiemelkedő hangszeres előadói fellépéseinek, valamint a zenei versenyeken nyújtott sikereinek elismeréséül.

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése a közép-baranyai térség iparának fellendítése, az innovatív fejlesztések, valamint a helyi munkahelyteremtés területén megvalósított kiemelkedő eredményeinek elismeréséül Baranya Fejlődéséért kitüntető díjat adományozott CAADEX Kft. részére.

Elismerésül Szigetvár és térsége közrendjének, közbiztonságának érdekében végzett magas szakmai színvonalú vezetői tevékenységéért, valamint a polgári lakosság védelmét szolgáló felelősségteljes és hatékony intézkedéseiért a Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Közrend-Közbiztonság díjat adományozott dr. Arató Attila rendőr-alezredesnek, a Szigetvári Rendőrkapitányság vezetőjének. 

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Egészséges Baranyáért díjat adományozott Dr. Ottóffy Gábor egyetemi docensnek, a PTE Gyermekklinika osztályvezető főorvosának, a klinikai gyermekonkológia területén kiemelkedő szakmai tudással, mély empátiával végzett gyógyítóorvosi és intézményvezetői tevékenységének elismeréséül.

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése a hírközlés területén újságíróként, hírszerkesztőként, regionális televíziós tudósítóként végzett, több évtizedes, kiemelkedő szakmai színvonalú közszolgálatáért Sajtó- díjban részesítette Szilágyi Jenőt.

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Sport díjat adományozott Martina József harcművész részére, a sport ju-jitsu harcművészetben elért kiemelkedő nemzetközi sikereiért, a keleti harcművészet hazai népszerűsítéséért és oktatásáért végzett több évtizedes sportszervezői, edzői tevékenységének elismerésérül. 

A Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése Magyar Nemzeti Identitásért díjat adományozott Dobsa István kárpátaljai magyar politikusnak, a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében tanúsított bátor kiállásáért, a kárpátaljai magyar közösségek baranyai támogatását koordináló, és a magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenységéért.

Az idei évben a Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése a 43/2023.(VIII.24.) számú határozatával Baranya Díszpolgára címet adományozott Dr. Bárdi László orientalistának a keleti kultúrák és a magyar őstörténet kutatása terén végzett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért és tudományos életművéért.

 




További hírek