PostaPont nyílt Baksán
Dukai Miklós az átadón elmondta, fontos, hogy a legkisebb településen élők is hozzáférjenek az alapvető közszolgáltatásokhoz. Baksa jó példája annak, hogy ezek a fejlesztések a kormány és a települések összefogásával megvalósíthatók, mondta az államtitkár.
Nagy Csaba a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy a Posta önkormányzati épületbe történő újra nyitásával Tóth Gábor polgármester úr a helyieknek tett ígéretének tett eleget.
Az új PostaPont a Magyar Falu Programból felújított Önkormányzaton kapott helyet.
Őri László vármegyei elnök hangsúlyozta, Baksa jó példája annak Baranyában, hogy kell a fejlesztési lehetőségekkel gazdálkodni. Ennek eredményeként orvosi rendelő és családi napközi energetikai korszerűsítése valósult meg az elmúlt években megyei fejlesztési forrásból a településen, jelenleg pedig a Kultúrház energetikai korszerűsítése zajlik. Ezen fejlesztéseket jól kiegészítik a kormányzat által indított Magyar Falu Programból megvalósult beruházok, mondta Őri László.