Baranya.hu

A villányi Radnai Gyula lett 2022-ben Baranya megye KicsiNagykövete

A Baranya Megyei Önkormányzaton rendezték meg szerdán a Magyarság KicsiNagykövete Program megyei díjkiosztóját. Baranyából több mint 300 általános iskolás mérettette meg magát, közülük került ki a megye „KicsiNagykövete” és három „KicsiAttaséja”, akik az országos döntőben képviselik majd megyénket.
A villányi Radnai Gyula lett 2022-ben Baranya megye KicsiNagykövete

A világon egyedülálló a Magyarság „KicsiNagykövete” Program, melyet a 10-12 éves korosztálynak hirdettek meg az ország minden megyéjében. A fiataloknak 3 fordulóban kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire ismerik megyéjüket. A döntőbe végül 30 kisdiák jutott be, közülük pedig kilenc tagú zsűri pontozással választotta ki a megye „KicsiNagykövetét” és három „KicsiAttaséját” (kultúra, agrár és sport kategóriákban).

Az idei évben Baranya megyét a villányi Radnai Gyula képviselheti, Kultúr KicsiAttasé lett Hadra Bíborka, Sport KicsiAttasénak Bogdán Emesét, Agrár KicsiAttasénak pedig Kovács Áront választotta a zsűri.

Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a díjátadón elmondta, egy közösség fejlettségét az mutatja meg leginkább, hogy hogyan viszonyul a tagjaihoz. Épp ezért vagyok büszke arra, hogy a Magyarország KicsiNagykövete Program Baranyában megtudta szólítani, kiemelt figyelmet fordított a legkisebb településen élő tehetséges fiatalokat is, mondta Őri László.

A megyei elnök hozzátette a program jövőre tovább folytatódik a megyében.   




További hírek