Emléktáblát avattak Kisdéren Dr. Ács Imre a település egykori polgármesterének tiszteletére
Ács Imre 1990-től nyolc cikluson keresztül irányította a baranyai kistelepülést. A néhai polgármester 1990-től 2002-ig a Baranya Megyei Önkormányzat képviselőjeként is dolgozott is. Egykori kisgazda politikusként számára az Isten, Haza, Család hármasa a megtartó erőt, a reményforrást jelentette egész életében.
Halálának első évfordulóján Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke mondott beszédet. A megyei vezető kiemelte, hogy Ács Imre egész életében a közösséget a társadalmat szolgálta. A település vezetője olyan történelmi időkben kapcsolódott a társadalmi, politikai közéletbe, amikor nem volt könnyű állást foglalni, nem volt egyszerű a helyes döntést meghozni. Ács Imre azonban őszintén hitt a magyar vidék országépítő szerepében, ez a meggyőződés pedig egész életútján át vezette, emlékezett Őri László.