Őri László: Legalább 14 milliárd forinttal több fejlesztési forrás érkezik a megyébe a következő fejlesztési ciklusban
A testület csütörtökön elsöprő többséggel támogatta az Integrált Területi Program 2021-2027 első tervezetét. A megyei önkormányzat elnöke elmondta, az előző fejlesztési ciklusban 70 milliárd forint volt az induló keret, a következő hét évben pedig legalább 84 milliárd forint áll majd rendelkezésre megyei fejlesztésekre. A dokumentum elkészítése során a települési önkormányzatok észrevételeit, igényeit is beépítették a fejlesztési stratégiába.
Őri László úgy nyilatkozott, a legfontosabb stratégiai célok közé tartozik a megye újraiparosítása, a helyi gazdaság fejlesztése, ipari parkok bővítése, a klímavédelem, beleértve az energetikai korszerűsítéseket, a károsanyag kibocsátások csökkentését előirányzó beruházásokat, valamint a fiatalok környezettudatos szemléletformálását célzó programokat.
A fejlesztési stratégia kiemelt eleme az életminőség-fejlesztés, a népességfogyás megállítása a megyében. A következő hét éves fejlesztési időszakban is lesz lehetőség óvoda, bölcsőde fejlesztésekre pályázni és minden olyan a családok mindennapjait könnyítő fejlesztéseket szeretnénk támogatni, melyek a mindennapi élethez szükségesek, hogy ne csak a nagyvárosokban, hanem Baranya legkisebb településén is elérhetőek legyenek ezek a 21.században elvárható közszolgáltatások, tette hozzá a megyei elnök.
A közgyűlés két fejlesztési biztos kinevezéséről is döntött. Őri László kiemelte, a rendszerváltás után 30 évvel szimbolikus döntésnek tartja, hogy két fejlesztési biztost választott a közgyűlés annak érdekében, hogy a megye sikeresen fejlődhessen a jövőben. Pécs városa mellett Mohács és Komló városa is megkapja azt a lehetőséget, hogy önálló fejlesztési keretből valósítsa meg a helyben fontosnak tartott beruházásokat. A következő egy évben Kővári János, Baranya megye fenntartható városfejlesztésért felelős biztosaként fog dolgozni azért, hogy segítse ezeket a városokat abban, hogy a következő hét éves fejlesztési időszak nyertesei lehessenek. Junácski András, a megyei önkormányzat képviselője pedig mint a hátrányos helyzetű térségek fejlesztéséért felelős biztos a következő egy évben a leszakadó térségek felzárkóztatásán fog dolgozni.
Fontosnak tartjuk, hogy a megye legnehezebb helyzetben lévő térségei kiemelt figyelmet kapjanak a következő időszakban, hiszen célunk továbbra is az, hogy csökkenjenek a területi és társadalmi különbségek a megyében - tette hozzá a megyei önkormányzat elnöke.