Őri László: Új elemekkel bővül a baranyai kerékpárút hálózat
Sátorhely-Nagynyárád-Bóly, Siklós (Máriagyűd) és Drávacsehi (belterület) - a Fekete víz bal parti töltése között indul el új kerékpárutak tervezése.
Hargitai János országgyűlési képviselő elmondta, a Sátorhely-Nagynyárád – Bóly közötti szakasz a Mohácsi Nemzeti Emlékhely mellett halad majd el, kiemelt jelentőséggel bír a Mohács 500 programsorozatban. A turisták több ponton történelmi betekintést kapnak majd a mohácsi csata eseményeiről egy applikáción keresztül. A megvalósult szakasz bekapcsolódik a megyei kerékpárút rendszerbe, Bólyt érintve a Karasica parton egészen Villánykövesdig lehet tekerni, érintve a Nagyharsányi szoborparkot, emelte ki a politikus.
Siklós (Máriagyűd) szakaszon 2,3 km kerékpárút szakasz tervezése kezdődik, mely a kerékpáros forgalom biztonságos csatlakozását teszi majd lehetővé a már meglévő Nagytótfalui szakaszhoz.
Nagy Csaba a térség országgyűlési képviselője a Drávacsehinél tervezett 1,8 kilométeres szakaszról elmondta, a tervezett szakasz a megye kerékpárút hálózatához a Fekete-víz bal parti töltésén az Eurovelo 13 nemzetközi kerékpárúthálózatra történő csatlakozással kapcsolódik majd. A hiánypótló fejlesztés lehetővé teszi, hogy a Bőköz fesztiválban részt vevő települések biztonságosan és könnyedén két keréken is megközelíthetőek legyenek a turisták számára.
Őri László a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az elmúlt években 5,6 milliárd forintból indultak el kerékpárút fejlesztési és közlekedésbiztonsági fejlesztések a megyében. A most záruló fejlesztési ciklusban a megye különböző helyszínein, többek között Siklóson, Mohácson, Kozármislenyben, Szigetváron és Szentlőrincen is használják már a megépült beruházásokat, emelte ki a megyei elnök, számos beruházás pedig jelenleg is zajlik. Őri László hozzátette, a fejlesztések nem csak a helyben élők napi közlekedését hivatottak szolgálni, a kerékpáros turizmus számára is vonzóvá teszik a megyét.
A megyei elnök hangsúlyozta, ha megvalósulnak a tervek akkor a rendszerváltás óta a legnagyobb turisztikai, kerékpárút fejlesztés valósul meg Baranyában.