Hobbiállat-eledel gyártással teremtenek értéket Csányoszrón – kisüzem nyílt a baranyai településen
Az ünnepélyes megnyitón Nagyfi Endre csányoszrói polgármester elmondta, hogy folyamatosan építették a kapcsolatokat, így találtak erre a lehetőségre. Nagyfi Endre szerint óriási jelentősége van a település életében, ez a kisüzem egy lehetőség arra, hogy az itt dolgozók tisztességes feltételek mellett, kulturált körülmények között értéket termeljenek. Ha a boltban találkoznak a termékkel, büszkék lehetnek arra, hogy ebben az ő munkájuk is benne van.
A program keretében aszaló és csomagológépet is vásároltak, így a későbbiekben a faluban megtermelt gyümölcsöket is fel tudják dolgozni. Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy az ormánsági települések letették a voksukat az értékteremtés mellett.
Nagy Csaba meglátása szerint az ország legszegényebb területén nincs más lehetőség, mint a közfoglalkoztatás keretében végzett értékteremtő termelő munka. Baranya megyében ebben kiváló partnerek a környékbeli polgármesterek.
Dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár az átadón elmondta: a település mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyiek érdekeit szolgálva, gondos tervezéssel lehetőséget biztosítson a közfoglalkoztatás keretében történő munkavégzéshez, az embereknek munkalehetőséget és ez által családjaiknak megélhetést biztosítva. Az ilyen és hasonló üzemek létesítését azért támogatja, mert a helyi termékek feldolgozására lehetőséget nyújt, munkahelyet biztosit, továbblépést az elsődleges munkaerőpiacra, új munkakultúrát, amellyel megállhatják a helyüket, munkatapasztalatot, amivel multicégeknél is el lehet helyezkedni.
A 2017 márciusában indult program keretén belül vásárolták meg az ingatlant, amely a közfoglalkoztatás bázisa és a mezőgazdasági termelés, késztermék előállítás, csomagolás helyszíne lesz. A közfoglalkoztatás keretein belül a település 7 millió Ft támogatást kapott, a felújítási munkálatokat az Önkormányzat saját erőből fedezte. A felújítás 4 millió forintba került.