Baranya.hu

Sásdon ünnepelt a megye

Életet ment és életmentést tanít az elnöki különdíjas – Sásdon ünnepelt a megye
Sásdon ünnepelt a megye

A Baranya Megyei Önkormányzat és Sásd Önkormányzata idén közösen ünnepelte meg államalapító Szent István ünnepét, amely egyúttal a hivatalos megyei ünnepség. Az elnöki különdíjat idén dr. Sárdi Ferenc mentőorvos kapta.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy valamennyi korábbi nemzedéket próbára tett a történelem, hogy kész-e megvédeni hazáját.

Magyarország azért létezhet még, mert az előttünk járó nemzedékek, amikor kellett, kiálltak Magyarországért, és megőrizték Szent István Magyarországát.

A megyei elnök hangsúlyozta az együttes fellépés jelentőségét, az állami szuverenitás megőrzését, utalva arra, hogy 2015 őszén alig egy hónap alatt annyi illegális migráns érkezett Magyarországra, hogy 1 hónap alatt le lehetett volna cserélni, Szigetvár, Siklós, Szentlőrinc, Harkány, Sásd és Sellye városainak teljes lakosságát. Nagy Csaba a helyi aktualitásokat is érintette beszédében, a fejlesztési források segítségével a közeljövőben megvalósuló beruházásokat, úgy mint a csapadékvíz-elvezetés megoldását, a gondozási központ energetikai felújítását, a kerékpárútfejlesztést, az új piac építését és a zöld város kialakítását.

A Baranya Megyei Közgyűlés kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló rendelete alapján évente díjat kapnak azok a személyek, akik különösen sokat tesznek a helyi közösség szolgálatáért és amegye fejlődése érdekében. A Megyei Közgyűlés Elnöke Kitüntető Díját 2017-ben dr. Sárdi Ferenc érdemelte ki, akinek elhivatottsága, mentés iránti elkötelezettsége példaértékű, szakmai tapasztalatait az ifjú generációnak is átadja. Mindezt olyannyira sikeresen teszi, hogy tavaly egy diáklány a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában újraélesztette és megmentette iskolatársát, aki dr. Sárdi Ferenc szakkörén tanulta meg az elsősegélynyújtás legfontosabb teendőit.

Sásd város díjait Rabb Győzőné polgármester adta át.  Vadas Zoltánné pedagógus részére több évtizedes szakmai munkájának elismeréséül Köz Szolgálatáért Díj kitüntetést adományozta a közgyűlés. Bódog Vilmosné a Sásdi ÁMK Művelődési Központ és Könyvtár nyugalmazott vezetője több évtizedes szakmai munkájának elismeréséül Köz Szolgálatáért Díj kitüntetést kapta. Néhai Rabkovács Tibor részére Sásd város jó hírnevének öregbítéséért, életútja elismeréseként posztumusz Sásd Város Díszpolgára kitüntető címet adományoztak.

Az ünnepi műsort a sásdi általános iskola kórusa, és a Pécsi Nemzeti Színház művészei adták.




További hírek