Baranya.hu

Hírek

Több mint 1500 állásajánlat egy helyen

Több mint 1500 állásajánlat és közel 50 munkáltató és szolgáltató várja mindazokat, akik 2017. november 16-án ellátogatnak a Baranya Megyei Kormányhivatal által szervezett állásbörzére. A rendezvényt Pécsett, a Tudásközpontban tartják.
Tovább

Konzulok látogattak Baranyába

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében tiszteletbeli konzulok látogattak Baranya megyébe.
Tovább

Fejlesztő programok a Hegyháton

Óvodai és iskolai programokkal, fejlesztő foglalkozásokkal színesednek a hegyháti óvodások és iskolások mindennapjai egy újabb, 243 322 955 forint összegű nyertes pályázatnak köszönhetően.
Tovább

Gyermekvilág a Harkányi Gyógyfürdőben

300 millió forintos kormányzati támogatásból építettek új medencéket a legkisebb korosztálynak a Harkányi Gyógyfürdőben.
Tovább

Baranya Megyei Területi Választási Bizottsági Meghívó

A Baranya Megyei Területi Választási Bizottság 2017. november 3-án (pénteken) 12:00 órakor tartandó ülésére.
Tovább

Baranyai mérnöknap

Már több mint 30, főként baranyai mérnök és vállalkozás került a tervezési szakaszban bevonásra a megyei közreműködéssel megvalósuló pályázatokon, sikeres a Baranya Megyei Önkormányzat együttműködése a Baranya Megyei Mérnöki Kamarával, valamint a Dél-dunántúli Építész Kamarával. Az erről szóló megállapodást csaknem két éve írták alá.
Tovább

Tankerületi konferencia Szigetváron

Jó helyre kerül a szigetvári bölcsődék és óvodák fejlesztésére szánt több mint négyszázmillió forint, amely a Baranya Megyei Önkormányzat közreműködésével jut el a térségbe, többek között erről beszélt Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a Szigetvári Tankerület szakmai konferenciáján Szigetváron.
Tovább

Rákossy Balázs Szigetváron

A nyertes szigetvári TOP-os pályázatokról, a nemrégiben bejelentett 640 millió forintos gyógyhely fejlesztési pályázatról és a jövőbeni tervekről egyeztetett Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár Nagy Csaba közgyűlési elnökkel és dr. Vass Péterrel Szigetvár polgármesterével, itt elhangzott, hogy mind a kormány, mind a megye Szigetvár mellett áll a fejlesztésekben.
Tovább

Életmentő csomagot adományozott a Baranya Megyei Önkormányzat

Országosan egyedülálló módon először Baranyában kerül a tűzoltóautókba életmentő csomag, ezzel segíti a tűzoltók munkáját a Baranya Megyei Önkormányzat.
Tovább

Pályázattal az egészséges életmódért a sásdi iskolában

Új asztalok, székek, tányérok, evőeszközök teszik színvonalasabbá a menzai étkezést a sásdi diákok számára. A kormányzati segítségnek köszönhetően az egészséges életmód és táplálkozás kerül fókuszba az iskolában.
Tovább

Felújították a szigetvári kórház gyerekosztályát

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Berecz János, a Szigetvári Kórház igazgatója közösen adta át a felújított gyerekosztályt, így mostantól 25 ágyon gyógyulhatnak a gyerekek, korosztályok és nemek szerint is elkülönítve.
Tovább

Ünnepelt Baranya

Szigetváron ünnepelt a megye. 1694. október 10-én adományozta I. Lipót magyar király Baranya Vármegye számára azt a diplomát, mely címeres pecsét használatára jogosította. A szokásoknak megfelelően ezen a napon adják át a megyei kitüntetéseket az arra érdemeseknek.
Tovább

Térségi fejlesztés a közösségért

Rendezvényekkel, programokkal erősíti a térségi szemléletet, a helyi identitást az a pályázat, amelyet most nyert el Harkány.
Tovább

640 millió forintot nyert Szigetvár

Újabb siker Szigetváron: végre megépülhet a fogadóközpont, ahová beérkezhetnek az idelátogató turisták, ahonnét mind a vár, mint a gyógyfürdő kényelmesen megközelíthető.
Tovább

I.Akadálymentes Turizmus Nap Orfűn

Fizikai korlátaikat átlépve ülhettek sárkányhajóba, kajakba vagy kenuba, vitorlázhattak, és még a vezetés élményét is megtapasztalhatták mozgás- és látássérültek önkéntes segítőknek köszönhetően az I. Akadálymentes Turizmus Napon Orfűn.
Tovább