Baranya.hu

Hírek

Vajszlói adventi zsibongás

A vajszlói emberek szeretetteljes karácsonyvárását ötödik éve szervezik meg az ormánsági településen. A program célja, hogy az itt élők találkozzanak, beszélgessenek egy pohár tea vagy bor mellett. Az önkéntesek étellel-itallal várják az ideérkezőket, és a befolyt adományt jótékony célra fordítják. Köszönet illeti Horváth István polgármestert és valamennyi közreműködőt a színvonalas program megszervezéséért.
Tovább

Jótékonysági rendezvény Szentlőrincen

Nagy Csaba megyei elnök részt vett a szentlőrinci Roma Nemzetiségi Önkormányzat ünnepi műsorral egybekötött karácsonyi jótékonysági rendezvényén. A roma önkormányzat a Baranya Megyei Önkormányzattal és Szentlőrinc városával és ottani magánszemélyekkel összefogva 140 családnak próbálta könnyebbé tenni a karácsonyi időszakot.
Tovább

Három új nyertes pályázat Szentlőrincen

Nagy Csaba megyei elnök a szentlőrinci testület ülésén számolt be három új pályázatról, amelyet most nyertek el a TOP keretében. A Szentlőrinci Szociális Szolgáltató Központ alapszolgáltatásainak fejlesztésére 71 millió forintot költhet a város, megvalósulhat a Liszt Ferenc úti óvoda felújítása, bővítése több mint negyedmilliárd forint értékben, és szintén 250 millió forint jut az iparterület fejlesztésére.
Tovább

Paktum évértékelő konferencia

Évértékelő PAKTUM konferenciát szervezett partnerei számára a Baranya Megyei Önkormányzat, ahol beszámoltak a baranyai foglalkoztatásban elért eredményekről. A 3 éven át tartó, 2000 fő bevonásával zajló program átfogó célja a foglalkoztathatóság és foglalkoztatás növelése, mely különösen fontos Baranya megye nyugati területén.
Tovább

I.világháborús sírokat újítottak fel Harkány-Terehegyen

Harkányban a Honvédelmi Minisztérium támogatásával felújított első világháborús sírokat koszorúztak. Incédi Imre, Mohácsi János, Váradi Lajos és Törő Imre hősök sírja újult meg Terehegyen egy példaadó összefogás keretén belül.
Tovább

Újabb kormányzati támogatás Szigetvárnak

Magyarország kormánya a december 8-i ülésén arról döntött, hogy a Zrínyi hagyomány örökségének megőrzése céljából rendezvények, kutatási programok, kiadványok megjelenését támogatja.
Tovább

Könyv Szatyor Győző pályájáról

Szatyor Győző alkotói pályáját bemutató könyv jelent meg a művész 70. születénapja alkalmából. Az alkotás bemutatja mindazt, amit a népi iparművész a hagyományőrzés, a művészeti megújulás, és az Ormánság felemelése érdekében tett az elmúlt fél évszázadban.
Tovább

A jobb életminőségért Sásdon és környékén

189 millió forintot nyertek a sásdi kistérségben arra, hogy Sásdon, Gödrén, Meződön, Palén, Vargán és Vázsnokon a mindennapi életet segítő programokban, háztartásvezetésben, konyhakerti gazdálkodásban, egészségmegőrzésben segítsék a hátrányos helyeztben élőket.
Tovább

Új óvoda és tornacsarnok Komlón

Új tornacsarnok és új óvoda alapkövét tették le Komlón, ahol a város egyik legnagyobb beruházása indul, csaknem 2 milliárd forint értékben a Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolában és a Szent Bernadett Óvodában. Ehhez a baranya megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a Baranya Megyei Közgyűlés határozata szerint, 300 millió forinttal járulhat hozzá.
Tovább

Új turistaszállás Szaporcán

Négy és hatágyas szobákkal és apartmanokkal felszerelt, új, 50 férőhelyes turistaszállás épül 2018 végére Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpont szomszédságában.
Tovább

Újabb értékek Baranya Megyei Értéktárban

A szigetvári gyógyvíz, a Zselici csühögő, a bánáti bazsarózsa, a nagyharsányi szoborpark és Szigetvár zenei élete is bekerült a Baranya Megyei Értéktárba, többek között erről is döntött az Értéktár Bizottság legutóbbi ülésén, amelyet Szaporcán a látogatóközpontban tartottunk. Ezzel több mint 50-re az értéktárban szereplő értékek száma.
Tovább

Egyeztetés Kóróson

Kóróson egyeztetett Nagy Csaba elnök Gotthár László polgármesterrel a településen végzett munkáról, a közös hivatalról, és arról, hogy milyen feladatokra kell számítani a közeljövőben.
Tovább

Szatyor Győző életműkiállítás Budapesten

Szatyor Győző életműkiállítása nyílt meg a budapesti Vigadóban. A grafikus, festő és faszobrász, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozatának rendes tagja, a Baranya Megyei Értéktár Bizottság elnöke tárlatán többek között a faművességben használatos tárgyak, bútorok és hangszerek láthatók.
Tovább

Milliárdokért fejlesztenek

Befektetőbarát környezet megteremtésével, munkahelyteremtő ipari park építésével, a megújuló energia többszörös hasznosításával, több lábon állva Komlón új korszak indult az elmúlt néhány évben.
Tovább

Szépkorúak köszöntése

A szépkorúakat köszöntötte Marócsán Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Berta Jenőné polgármester. A programot évről évre megszervezi az önkormányzat, ezzel megköszönve az időseknek a közösségért végzett munkát
Tovább