Baranya.hu

Népszokásokat, épített örökségeket és természeti kincseket is megörökítettek az első Baranya Filmmaratonon

Több mint egy tucat filmet díjaztak az első Baranya Filmmaraton eredményhirdetésén, melyet kedd délután tartottak a Baranya Megyei Önkormányzat Dísztermében. Az első Baranya Kincsei Filmmaratonra 38 stáb regisztrált. A pályázóknak a hagyományok Baranyáját, Zöld Baranyát és a megújuló Baranyát kellett bemutatniuk saját szemszögükből a mindössze egy perces alkotásokban.
Népszokásokat, épített örökségeket és természeti kincseket is megörökítettek az első Baranya Filmmaratonon

A Megyei Önkormányzat a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karral hagyományteremtő céllal rendezte meg az első Baranya Kincsei Filmmaratont. A játék egyfajta versenyfutás volt az idővel. A résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egy nap állt rendelkezésükre a filmjük elkészítésére. A megye minden részéről, sőt még Székesfehérvárról is érkeztek versenyzők. Baráti közösségek, iskolai osztályok, családok alkottak stábokat, hogy bemutassák Baranya megye nevezetességeit, de a nevezők között voltak tapasztalt fotós, filmes szakemberek is.   

A pályamunkákat nemzetközileg is elismert szakmai zsűri bírálta el. Díjazták többek között a legjobb rendezőt, legfiatalabb jelentkezőt, legjobb operatőrt és vágót, valamint a legjobb szereplőt is. Így több mint egy tucat alkotást jutalmaztak.

A díjátadón Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, egyben a verseny fővédnöke elmondta.  A játékot azzal a céllal indították útjára, hogy több figyelmet kapjon Baranya, erősödjön a megye pozíciója és megtartó ereje. Öröm volt látni, hogy családok azért utaztak a hétvégére Baranyába, hogy felkutassák és bemutassák rejtett kincseinket, mondta a megyei elnök.

A nyertes filmet Horváth Csilla és Hollósi-Simon István készítették, Szigetváron, Pécsett és Abaligeten forgattak. A film címe: Baranya kapui. Az alkotások folyamatosan megjelennek majd a Baranya Megyei Önkormányzat közösségi oldalán és a honlapján, a legjobb filmet pedig a Megyenapon is levetítik majd.

A sajtótájékoztatón elhangzott a Baranya Kincsei Filmmaraton jövőre is megrendezésre kerül.   

 




További hírek