Baranya.hu

A Rerum Novarum megjelenésének 130. évfordulójára avattak emléktáblát Pécsett

130 éve írta meg XIII. Leó pápa Rerum Novarum (Az új dolgaink) enciklikáját, a munkások védelmének érdekében. A pápai körlevél ma is aktuális üzenetet hordoz mindannyiunk számára.
A Rerum Novarum megjelenésének 130. évfordulójára avattak emléktáblát Pécsett

Perényi József, a Mecseki Munkástanácsok Szövetségének elnöke, Vejkey Imre, a Keresztény Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője, Dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke közösen leplezte le a Rerum Novarum 130. évfordulójára állított emléktáblát pénteken Pécsett, a Katolikus Karitasz udvarában rendezett megemlékezésen.

Vejkey Imre a szociális igazságosság elengedhetetlen követelményének nevezte az 1891. május 15-én Rómában keletkezett pápai körlevelet, melyben XIII. Leó pápa elsőként ír a magántulajdonról, a szocialista-marxista felfogásról, az osztályharcról, az egyház szerepéről ebben a témakörben, valamint a munkásszervezetekről. A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a mai kereszténydemokraták, éppúgy védik a dolgozó embert, mint keresztény elődeik. A politikus beszédében kiemelte, az igazi Európa a kereszténység jegyét viseli magán. Az igazi Európa védjegye pedig a nemzet.

Dr. Őri László a megemlékezésen elmondta, máig aktuális üzenetet hordoz mindannyiunk számára az 1891-ben kiadott pápai enciklika. Azt állítja a szemünk elé, ami a mindig változó történelemben nem változhat. Nem változhat, mert nélküle elvesznek az emberi társadalmakat fenntartó alapok. Ezért meg kell őrizni az értékteremtő munka tiszteletét, a hasznos munkát végző ember megbecsülését, fenn kell tartani a társadalmi szolidaritást, és felelősségvállalást, emlékeztetett a megyei elnök.

A megemlékezést elsőként 2014-ben rendezték meg Pécsett, hagyományteremtő céllal. Hét éve minden évben felelevenítik a pápai dokumentum üzenetét, amely először és teljes egészében foglalkozik a munkával, a munkásokkal és a közjó fogalmával. Ezen belül is elsősorban a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak érdekeinek védelmével.




További hírek