Együttműködési megállapodás a fiatalok energetikai szemléletformálásáért és környezettudatosságáért
A résztvevők az együttműködési megállapodásban rögzítették, hogy közösen kívánnak tenni a fenntarthatóságért és környezetvédelemért. A Pécsi Tudományegyetemen meglévő tudásra alapozva, közös akciókkal a fiatalok szemléletformálásában is aktívan részt kívánnak venni.
Földünk energiaforrásai kimerülőben vannak. Az egyre növekvő energiafogyasztás miatt már nem csak az energiaellátás biztonsága a tét, a környezetünk is veszélybe került. Ezekről a problémákról pedig tudomást kell venni és aktívan fel kell lépni ellenük. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara tudományos centrumként vállal szerepet a jövőben a térségi fenntarthatóság erősítésében, valamint a kutatási programok szakmai koordinációjában.
Dr. Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, helyi, regionális, nemzeti, valamint globális szinten is egyre sürgetőbbek a teendők. Épp ezért döntött úgy a közgyűlés tavaly, hogy Baranya megye elsőként csatlakozik a Nemzeti Klímavédelmi Szövetséghez. Az éghajlatváltozás mindannyiunkat érint, országhatárokra tekintet nélkül, a szélsőséges időjárás következményeit a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk – mondta Őri László. A megyei elnök kiemelte, az elmúlt években a Baranya Megyei Önkormányzat számos intézkedést hozott a klímavédelem érdekében, több milliárd forintból támogattak olyan projekteket, amelyekkel energetikai korszerűsítéseket hajtottak végre a megye különböző településein, közintézményekben, óvodák, iskolák, vagy éppen bölcsődékben. Hosszú távú célkitűzése a Baranya Megyei Önkormányzatnak, hogy intézményei a hatékony és költségtakarékos működés mellett, csökkentsék a térségben a szén-dioxid kibocsájtást is, hangsúlyozta a megyei elnök.
Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke az együttműködési megállapodással kapcsolatban kiemelte, hogy a fenntartható energiagazdálkodás megteremtése és környezeti értékeink megóvása olyan közös ügy, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk. A MEKH korszerű hatóságként örömmel támogat olyan kezdeményezéseket, melyek célja a szemléletformálás, a jövő nemzedékeinek környezettudatos képzése. A megyei önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése példaértékű, amihez jó szívvel csatlakoztunk, hiszen azt a célt szolgálja, hogy utódainkra fenntartható, élhető környezetet hagyjunk – tette hozzá a hivatal elnöke.
Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán hangsúlyozta, hogy a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara kiemelt feladatának tekinti, hogy működési területe társadalmi, kulturális, gazdasági fejlődését elősegítse, képzési, továbbképzési, kulturális, tudományos centrumként szerepet vállaljon a térségi fenntarthatóság erősítésében, és a társadalmi kihívásoknak eleget téve folyamatosan fejlessze képzési portfólióját, korszerű válaszokat, piacképes és jól hasznosítható tudást kínálva.
A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal az együttműködési megállapodásban rögzítette, hogy az energia- és környezettudatosság emelése, valamint a fenntartható, biztonságos és szuverén energiapolitika megteremtése érdekében, a rendelkezésére álló tudás és tapasztalat, kommunikációs, információs lehetőségek felhasználásával közreműködik az Egyetem és az Önkormányzat fenntarthatósági, valamint energia-és környezettudatosság fokozásával kapcsolatos közösen elhatározott teendőinek végrehajtásában.