Mézzel szebb a nap, továbbra is keressük a helyi gazdák termékeit
Gesztenyeméz, repceméz, akácméz, propolisz, édeskömény méz – tucatnyi mézet kóstolhattak péntek délelőtt a járókelők a pécsi Kossuth téren az immár hatodik alkalommal megrendezett mézpromóción. Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai elnöke a helyszínen elmondta, Magyarország méz-nagyhatalomnak számít az Európai Unión belül, hiszen a 250 ezer tonna megtermelt méz 10-12 százalékát Magyarország adja, ugyanakkor a magyar méz 80 százaléka elhagyja hazánkat, ezen szeretnének változtatni. Baranya megyében 800 méhész dolgozik, a cél pedig az, hogy az ő termékeikből minél több az itthoni asztalokra kerüljön.
Müllerné Dr. Juhos Bernadett, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, a méztermelőket európai uniós és hazai forrásokból is támogatják, a méhek tartásához, az egészségüket szolgáló eszközök beszerzéséhez, valamint a méz előállításának szinte az összes fázisához igényelhetnek támogatást a méhészek, sőt, a koronavírus-járvány miatt a nyáron lehetett forrást igényelni.
Őri László, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy évek óta felhívják az emberek figyelmét arra, hogy tudatosan keressék a helyi termékeket. A baranyai termelői mézek jó minőségben és nagy arányban érhetők el a megyeszékhelyen és a városok helyi termelői piacain. A magyar méz azonban még így is nagy arányban kerül külföldre. Kiemelte annak fontosságát is, hogy a magyar, illetve a baranyai mézek minél nagyobb arányban a közétkeztetésbe is bekerüljenek.
„Tehetsz méh többet!”
May Gábor, a Pécsi Méhészegyesület Elnöke elmondta, idén az Országos Magyar Méhészeti Egyesület „Tehetsz méh többet!” elnevezéssel kampányt indított, mely mellé a Takarékbank és Rúzsa Magdi énekesnő is odaállt, és egy méhecske logóval, kitűzővel hívják fel a figyelmet a méhek védelmére. Mindemellett az önkormányzatokat arra ösztönzik, hogy inkább olyan virágos nővényeket, fásítási programokat kezdjenek megvalósítani, melyek az Agrárminisztérium által támogatottan megjelennek az elkövetkezendő időkben. A megye több helyszínén is kiállnak a méhek és a hazai méhészeti piac védelméért.