Baranya.hu

Új bölcsik és ovik épülnek

Új bölcsődék épülnek, meglévő óvodák és bölcsődék újulnak meg a megyében több mint 3 milliárd forint értékben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A játszóudvarok gyerekbarát burkolatot kapnak, új készségfejlesztő játékokat kapnak a kicsik, másutt a fűtést vagy világítást korszerűsítik, és napelemek kerülnek az intézményekre.
Új bölcsik és ovik épülnek

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a fejlesztés kapcsán kiemelte: – Háromszáz település van Baranyában, rengeteg az apró falu, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok helyben találják meg a számításaikat, s ebben nagyon nagy szerepe van a bölcsődéknek és az óvodáknak. A programban szép számmal található új építésű és felújítandó intézmény, ezért igyekeztünk a legtöbb forrást megteremteni a megyében erre a célra. Összességében 18 településen 23 óvoda és bölcsőde újul meg. A központi iskolafelújítási, valamint a tornaterem- és a tanuszoda-építési program keretében további intézmények újulnak meg.

A vajszlói Aprófalva Óvodába 14 faluból járnak a gyerekek. Itt a játszóudvart újítják fel kreativitást fejlesztő, mozgáskultúrát és kondíciót erősítő játékokkal.

– Nagyon örülünk neki, hogy óvodásaink kulturált szép udvarban fognak játszani, egy korábbi pályázatnak köszönhetően pedig már felújítottuk a vizesblokkokat. Biztató az is, hogy a benyújtott pályázatok döntő többsége nyert a szolgáltató megyének köszönhetően – vélekedett Horváth István vajszlói polgármester.

Komlón hét óvoda és egy bölcsőde újul meg. – Úgy gondolom, hogy a legkisebbeket ellátó intézményekben a jövő érdekében történnek a fejlesztések, hiszen a kicsik itt találkoznak először az oktatási-nevelési intézményrendszerrel, és az sem mindegy, hogy milyen körülmények között dolgozhatnak a nevelők, óvó nénik, dadusok. Az elmúlt években jelentős felújításokat végeztünk, de ha nincs a TOP, nem tudtunk volna 21. századi körülményeket biztosítani – fogalmaz Polics József, Komló polgármestere.

Szigetváron a Dél-Zselic Óvodái, Bölcsődéje intézmény három egysége újul meg. A Micimackó Óvodában, a Zöldmanó Óvodában és Bölcsődében felújítás történik, a Napsugár Óvodában új csoportszobát alakítanak ki, így a meglévő 150 óvodai férőhely további 25 férőhellyel bővül, és a bölcsődei férőhelyeket is bővítik egy új csoportszobával.

Hegedüs Jolán intézményvezető így számolt be a változásokról: – A felújítás és bővítés azért fontos, hogy kulturált környezetbe érkezzenek a gyerekek. Mivel egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek, ezért a csoportok létszámát át kell alakítani, s ezért van szükség eggyel több csoportra. A bölcsődei férőhelyek tekintetében pedig egyre több szülő vállal munkát, ezért igénylik egyre többen a bölcsődei ellátást a gyermekek kétéves korától. Egy új bölcsődei csoport megépítése pedig segíti a szülők munkába állását.

Bólyban teljesen új óvodát építenek, amelyben 6 óvodai és 2 bölcsődei csoport kap helyet, tornaszobával, tanuszodával, a fűtést pedig geotermikus energiából biztosítják. Így a jelenlegi 165 férőhely 208-ra bővül.

Mágocson az 1912-ben alapított Mágocsi Bokréta Óvoda épületét alakítják át és új bölcsődei épületszárnyat alakítanak ki.

A Pécsváradi Szivárvány Német Nemzetiségi Óvoda és Bölcsőde épületében új bölcsődei csoportszoba lesz, felújítják a mosdókat, kicserélik a bútorok egy részét, a játszóudvarra új játékok kerülnek.

Harkányban az óvodát fejlesztik, emellett két minibölcsődei csoportot is kialakítanak. Az óvoda a város és a hozzá tartozó környező kis települések egyetlen nevelési intézménye.

A babarci óvoda épületét felújítják, kialakítanak egy tornaszobát, és a játszóudvar is megújul.

Beremenden nagyobb bölcsődei csoportszobákat alakítanak ki önálló vizesblokkokkal, így több kicsit tudnak ellátni.

Szászváron 2 csoportszobás, 28 férőhelyes új bölcsőde épül. Ide további 4 településről, Vékényből, Izményből, Györéről és Váraljáról várják a kicsiket.

A sellyei óvodában és minibölcsődében tervezett átalakítással és bővítéssel 12 férőhelyesre nő a bölcsőde befogadóképessége.

Magyarszéken, Magyarhertelenden és Ligeten közös projektben alakítanak ki egy-egy bölcsődét.

Szentlőrincen a Liszt Ferenc utcai óvodát bővítik, így két bölcsődés csoport kaphat helyet az eddigi egy helyett.

A szederkényi óvoda tetején már kiépült a napelemes rendszer, ami jelentősen csökkentette az épület villamosenergia-felhasználását. Most a fűtést és a világítást korszerűsítik, hogy tovább csökkenjenek az üzemeltetési költségek.

Azt remélik, több szülő tud így majd munkát vállalni a faluból
Egy új bölcsőde kialakítása segíti a szülők munkába állását Almamelléken, ahol eddig egyáltalán nem volt bölcsőde. Az induló csoportnak a volt szolgálati lakást alakítják át, hőszigetelik, kicserélik a nyílászárókat, vizesblokkot is kialakítanak. A csoportszoba mellett öltöző, fürdő, mosdó, melegítőkonyha és babakocsi-tároló is helyet kap.
– A faluban már mindenki nagyon várja, hogy elkészüljön az új bölcsi, ahol kellemes környezetben tölthetik el a gyerekek az egész napot – mondja a település polgármestere, Szilágyiné Kadiró Erika. Aztán még hozzáteszi: – Amikor beadtuk a pályázatot, felmértük az igényeket is. Több szülő jelezte, hogy szívesen visszamennének dolgozni a gyes, gyed mellett. Az új bölcsőde 7-8 gyermek elhelyezésére ad lehetőséget. A környező településekről is várjuk a kicsiket.

Sikeres a kúra szinte minden második esetben
Harkány
A házastársak életében óriási szerepet tölt be a gyermekvállalás, sikertelenség esetén pedig segíthet a harkányi gyógyvíz és az erre épülő kezelés, mert kevésbé közismert, hogy a gyógyvíz jótékonyan elősegíti a gyermekáldást. Ám nem csupán a gyógyvíz, hanem az ezt kiegészítő komplex, innovatív új fizioterápiás eljárásokat tartalmazó kezelések alkalmazásával érnek el tartósan jó eredményeket a Harkányi Gyógyfürdőkórházban.

Ma a magyar párok 18 százaléka gyermektelen. A sebészeti és a gyógyszeres kezelés mellett nyújt alternatív lehetőséget a Gyógyfürdőkórház. A gyógyvizes kiegészítő kezeléseket követően 6-12 hónapon belül 44,2 százalékos teherbeesési arányt sikerült itt elérni. Egy kevésbé költséges, gyógyszer-mellékhatásoktól mentes, természetes gyógymód révén nyújtanak itt esélyt a gyermekre vágyó nők számára. A kúra során az orvosi vizsgálatot követően az alkalmazott kezelések: iszapnadrág, elektroterápia BEMER ággyal, gyógymasszázs, kádfürdő, kismedencei és gátizomtorna, valamint a klinikai pszichológus tanácsadása. Fontos kiemelni, hogy csupán a kúraszerűen végzett, általában két-három hetes kezeléstől várható eredmény.

Nagy Csaba, a megyei közgyűlés elnöke erről így fogalmazott: – Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy különleges értékünk, a harkányi víz a gyermekvállalásban is segíti a családokat. Ez is igazolja, hogy okkal került be a Baranya Megyei Értéktárba a harkányi gyógyvíz és fürdőkultúra. Hisszük, hogy az egészségügyi turizmus fejlesztése az egyik kitörési pont lehet a gazdaságfejlesztésben.
A pozitív eredményekről árulkodik egy itt kezelt hölgy levélrészlete is:

„Utolsó reménysugárként tavalyelőtt júliusban részt vettem a Harkányi Gyógyfürdőkórház nőgyógyászati kezelésén, amely sok szempontból sorsfordító volt számomra. Két év sikertelenség után, teljesen összetörve és félelmekkel telve érkeztem meg. Viszont három hét után lelkileg és testileg teljesen felfrissülve, a régi önmagamként tértem haza. Új barátságokat is kötöttem a »sorstársaimmal», akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. A kezelések pedig csodát tettek, ugyanis életem legnagyobb vágya teljesült: kisbabám született!”

Így áll a megye a házasságokkal
A Házasság hetének rendezvényeibe botlunk most úton-útfélen – az esemény két évtizede Angliából indult, s már 21 országban ünneplik a kontinensen – és meg kell hagyni, nem árt ez a kis figyelem a hivatalos párkapcsolatnak. A KSH-adatok szerint ugyanis a születések száma így alakult az elmúlt négy évben a megyében: 2013: 3084, 2014: 3163, 2015: 3119 és 2016: 2953. Ugyanakkor a házasságkötések száma sokkal hullámzóbb volt. Ennek az alakulása Baranyában így néz ki: 2014: 1597, 2015: 1798, 2016: 1974 és 2017: 1619. A Házasság hetét hazánkban 2008 óta rendezik meg. Ezek a programok olyan széles körű összefogásra törekednek, melyek alátámasztják a házasság értékét.

Nőtt a fürdő látogatottsága
Aktuális kérdésekről egyeztetett Nagy Csaba megyei elnök Végi Jánossal, a Harkányi Turisztikai Egyesület elnökével. Hosszú stagnálás után az elmúlt három évben újra emelkedett a Harkányban töltött vendégéjszakák száma és a fürdő látogatottsága is, de adottságaihoz képest még van hová fejlődnie a kiemelt gyógyhely minősítésű városnak. A turizmus további bővülését hivatott szolgálni a fürdő több ütemben történő fejlesztése mellett a Zsigmondy sétány milliárdos nagyságrendű felújítása. A harkányi gyógyvíz- és fürdőkultúra első körben került felvételre a Baranya megyei értéktárba, az egyesület céljai között szerepel hungarikummá tétele. Örömteli hír, hogy a kerékpáros turizmus is dinamikusan bővül.

Forrás: https://www.bama.hu/pr/uj-bolcsik-es-ovik-epulnek-1256437/




További hírek