A megye nyolc településén alakulhatnak át a piacok
– Úttörő szerepet vállalunk a helyi, jó minőségű termékek piacra juttatásában, Baranyában 2,2 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a helyi termelői piacok fejlesztésére – emelte ki Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.
Cserdi mintaprogramjának köszönhetően baranyai és budapesti éttermek, piacok vennék át vegyszermentesen termesztett termékeinket – számol be a pillanatnyi helyzetről Bogdán László, Cserdi polgármestere.
Majd hozzáteszi: – A térségben több, helyi termékek beszállításával foglalkozó csoport folyamatosan jelzi a beszállítási lehetőségeket, tartós együttműködések kialakítási esélyeit. Cserdi térségében 50 kilométeres körzetben nincs ilyen mértékű beruházás. A pályázatból helyitermékraktárt, hűtőházat, csomagoló- és logisztikai bázist alakíthatunk ki. Cigány vezette, cigány lakta településen ilyen nagy ívű fejlesztés még nem volt. A fóliázás, tartósítás és a cigány ételek megjelenése miatt volt fontos, hogy beszálljunk abba a világba, amelyben polcról levehető termékeket állítanak elő. A távlati célunk pedig egy konzervgyár, ahol cigánylecsót fognak gyártani. Ez is folyamatban van, a belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is segít, tízéves költségvetést készítettünk hozzá.
Sellyén a város és a megye önkormányzatainak konzorciumában valósul meg a piacépítés. A polgármester, Nagy Attila óriási lépésnek látja az új piactér kialakítását.
– Nagyon örülünk a lehetőségnek, régóta gond a helyi árusok elhelyezése, az új fedett fűthető piactér falakkal, betonasztalokkal biztosítja, hogy időjárástól függetlenül megjelenhetnek a helyi termékekkel a térség termelői. Ez az a fejlesztési lehetőség, ahol valósan avatkozhat be a megye a munkahelyteremtésen keresztül a gazdasági folyamatokba, hiszen egyre több termelő találja így meg a boldogulását, mert piacra tudja vinni a termékét.
A vajszlói piac már ma is ismert és közkedvelt, de önkormányzati önerő és pályázati támogatás hiányában a területen az elmúlt tíz évben nem sikerült beruházást végrehajtani. A mostani fejlesztés keretében a piac teljesen megújul, parkolót és kerékpártárolót is építenek.
Harkányban a jelenleg is működő piac újul meg. Új fedett kistermelői piac épül átrendezhető árusító terekkel, így az épületet időszakosan akár gyerekjátszóként, vagy vendéglátók kitelepülésére is fel lehet használni. Fákat ültetnek, padokat és ivókutat helyeznek ki, WI-FI-hálózatot építenek ki, így ingyenes internet-hozzáférést biztosítanak a piac teljes területén, a bringásoknak pedig kerékpártárolót alakítanak ki.
Bükkösdön már régóta várják a piacot a vásárlók és a gazdák. Itt 15 árusítóhellyel rendelkezdő fedett teret és szociális boltot létesítenek, így rossz időjárási körülmények között is zavartalan lesz itt az értékesítés.
Mohácson az elavult, leromlott állapotban lévő helyi piacot alakítanák át, úgy, hogy az a helyi termelők, a vásárlók, az idelátogató turisták számára is vonzó legyen. A tervek szerint átépítik az árusító teret, a tetejére új födém kerül, így parkolóként fogják hasznosítani. A parkolók fölé pedig árnyékolószerkezet kerül, erre napelemeket telepíthetnek.
Szászváron is új piacot alakítanak ki, itt szövetkezeti bolt és pecsenyesütő üzlethelyiségek, továbbá részben nyitott piacterületet, parkolókat és biciklitárolókat alakítanak ki. Tervben van az is, hogy óvodai, iskola csoportok számára tanítási idő alatti és tanórán kívül foglalkozásokat szervezzenek itt.
Komlón a már meglévő vásárcsarnokot újítanák fel, a parkolási gondokat új parkoló kialakításával javítva. Fedett piaci rész is készülhet, a fejlesztések révén a fenntartási költségeket pedig csökkentenék, valamint a nyitvatartási időt is meghosszabbítanák.
Sásdon a Temető utcában épül egy fedett piaccsarnok, mobil árusító asztalokkal. A tervek szerint egy másik pályázat keretében üzletsor is épül a piac köré.
Nyolc helyen már készül a szerződés
Harkányban, Vajszlón, Sellyén, Mohácson, Komlón, Sásdon, Szászváron és Bükkösdön épül helyi termelői piac, a több mint kétmilliárd forintos támogatásnak köszönhetően. Cserdiben pedig hűtőraktár és logisztikai központ épül. A kilenc piacfejlesztési projekt közül nyolc esetben már folyamatban van a szerződéskötés, egy projekt pedig döntés-előkészítő szakaszban van – összegzett a baranyai piacfejlesztési programról Nagy Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Ezermilliárdok érkeznek több csatornán át
Baranya megye egyik mezőgazdasági fellegvárában tartott beszámolót és gazdafórumot az ágazat aktuális kérdéseiről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki többek között beszélt arról is, hogy az elmúlt években 1000 milliárd forint támogatáshoz jutottak a tagok a falugazdász hálózaton keresztül. Emellett a Vidékfejlesztési Programban nem kevesebb, mint 1300 milliárd forint segítséget vehetnek igénybe a mikro-, kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok, valamint az olyan ágazatok, mint az állattenyésztés, vagy például az élelmiszeripar. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években a magyar mezőgazdaság az Európai Unió három legdinamikusabban fejlődő szereplőjének egyikévé vált, ami a magyar gazdálkodók szakértelmének és szorgalmának, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gazdákat segítő kezdeményezéseinek, továbbá a kamarán keresztül elérhető támogatásoknak köszönhető.
A szentlőrinci gazdafórumon Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazgasági Kamara megyei elnöke a sokakat érintő aktualitásokról beszélt. Többek között arról, hogy közeleg a nitrátjelentés beadási határideje, amelyben a múlt évben a növényekre kiszórt nitrogén mennyiségét kell feltüntetni. A rendelet azért született, hogy ily módon is megvédjék az élővizeket és a föld alatti vizeket.
Amire még a gazdáknak mostanában figyelni kell, hogy hamarosan várható a területalapú támogatások beadási határideje is, ennek keretében igényelhetők az uniós forrásokból a hektáronként járó támogatások. A Fiatal gazda pályázat eredményei pedig márciusban jelennek meg, ám ezt a pályázatot az idén még egyszer meghirdetik.
Eredményes volt a konferencia
Eszék
A Pannon Európai Területi Társulás többek között azon dolgozik, hogy minél több határátkelő nyíljon a magyar-horvát határon, javuljanak a közlekedési, és ezáltal a gazdasági, turisztikai kapcsolatok. Az eszéki tanácskozáson Vitályos Eszter államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010-ben alakult Pannon ETT előnyös helyzetben van, hiszen a tagságban több határon átnyúló szervezet található, jók a pályázati lehetőségek, érdemes csatlakozni. Velimir Zunac, a horvát regionális fejlesztési minisztérium államtitkára kiemelte, mivel a Pannon ETT–hez három horvátországi megye is kapcsolódik, ez elősegíti az uniós források hatékonyabb felhasználását. Vesna Haluga főkonzul pedig arról beszélt, hogy a főkonzulátus pályázatokban is segíti a feleket.
Megépült az út az ipari parkhoz
Bóly
Elkészült az a közel két kilométeres útszakasz, ami lehetővé teszi, hogy a bólyi ipari park könnyebben megközelíthető legyen az ott dolgozók számára. A műszaki átadón Hargitai János országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az ipari parkban 58 hektáron 25 vállalkozás működik, 980 munkavállaló számára biztosít megélhetést. Hárs József polgármester elmondta, hogy sok év munkája van a fejlesztésben, ami nagyon fontos a város gazdasági életének. Nagy Csaba megyei elnök pedig azt hangsúlyozta, hogy a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program első gazdaságélénkítő beruházása.
Forrás: https://www.bama.hu/pr/megye-nyolc-telepulesen-alakulhatnak-piacok-1250099/