Harkány turizmusának fejlődési irányairól
Az aktuális kérdésekről egyeztetett Nagy Csaba megyei elnök Végi Jánossal, a Harkányi Turisztikai Egyesület elnökével. Hosszú stagnálást követően az elmúlt két-három évben újra emelkedett a Harkányban töltött vendégéjszakák száma és a fürdő látogatottsága is, de egyetértettek abban, hogy adottságaihoz képest még van hová fejlődnie a kiemelt gyógyhely minősítésű városnak.
A turizmus további bővülését hivatott szolgálni a fürdő több ütemben történő fejlesztése mellett a Zsigmondy sétány milliárdos nagyságrendü felújítása is a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. A harkányi gyógyvíz- és fürdőkultúra első körben került felvételre a Baranya megyei értéktárba, az egyesület céljai között szerepel hungarikummá tétele. A versenyképesség növelése érdekében a német és cseh piac mellett további országokban is markánsabban jelen lesznek a jövőben harkányiak, és örömteli hír, hogy a kerékpáros turizmus is dinamikusan bővül, ez megyénk számára is kihasználható lehetőséget jelenthet.