A kedvező klimatikus viszonyoknak köszönhetően a megye területén az emberi élet nyomai már a viszonylag korai időkből is fellelhetők. Az őskortól kezdve számos kultúra egymásra rétegződő emlékeit tárták fel a régészek (Zengővárkony, Zók, Jakab-hegy, stb.). Számos emléket hagytak ránk a rómaiak is. A római kori Pécs (Sopianae) Kr.u. 2. században létesült. A nagyarányú építkezések viszont csak a 4. századtól indultak meg. A temetkezések szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy a kereszténység megjelent a térségben. Az egyik legjelentősebb ilyen emlék a Dóm téren és attól délre található ókeresztény temető, amely 2000 évben a Világörökség részévé is vált. A római kor gazdasági fellendülését mutatják a megye területén feltárt római kori villák, erődök (Dunaszekcső, Kölked, Hosszúhetény, Cserkút, Kővágószöllős, Zengővárkony, Siklós, Komló, Nagyharsány).

Baranya népességét tekintve Magyarország egyik legszínesebb megyéje. A katolikus és református vallású magyar néprajzi csoportok mellett déli szlávok, különböző területekről idetelepült németek, cigányok, a határon túlról érkezett székelyek, csángók és felvidéki magyarok élnek együtt tovább gazdagítva a megye – amúgy is változatos – népi kultúráját. Megyénk néphagyományai, ha átalakultan, megváltozott formákban is, de máig élnek, s egymást kiegészítve, erősítve segítenek megőrizni a magyarság, a nemzetiségek és etnikumok identitástudatát.

A szellemi kultúrát, a zenét, táncot és a népszokásokat hagyományőrző együttesek sora ápolja. A hagyományápolás jegyében kerül megrendezésre farsang három utolsó napján Mohácson busójárás, húsvét táján Pécsett a Széchenyi téren, nyaranta pedig a Sétatéren a népművészek “cserépvásár”-nak is nevezett bemutatkozása, Pécsváradon pedig a Lukács-napi, ún. “leányvásár” tölti be ugyanazt a szerepet, melyet Magyarlukafán a Vendel-napi búcsú követ.

Megyénk magyar népességét viselete, étkezési hagyományai, gazdálkodása, szőttesei és hímzései, valamint szokásai alapján 10 csoportra különíthetjük el: ormánsági, szigetvidéki, drávaszögi, sárközi, geresdháti, kelet-mecsekalji, hegyháti, völgységi, baranyazugi és közép-baranyai csoport. A magyar néprajzi csoportok hagyományai mellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a szintén gazdag tradíciókkal rendelkező nemzetiségeket sem. Jellegzetességeiket, melyek különösen a viselet terén mutatkoznak meg, érdemes külön megemlíteni.

Magyarország megyéi közül Baranyában a legmagasabb a nemzetiségek aránya. Az 1990. évi népszámlálás idején a megye lakosságának 5,5%-a (mintegy 23000 fő) vallotta magát valamely etnikumhoz tartozónak (országosan ez az arány 2,2% volt), annak ellenére, hogy a megye nemzetiségi lakossága mintegy 48-55 ezer főre tehető. Itt található az országban élő német anyanyelvűek 34%-a, a délszláv anyanyelvűek 32%-a. Együttesen a megye össznépességének 14%-át alkotják. Számuk csökkenő tendenciát mutat, jelentős az asszimiláció, amit a népszámlálás eredménye is jól mutat.

A nemzetiségiek az 1941. évi népszámláláskor a megye lakosságának még kb. 20%-át tették ki, többségük német volt. A németek egy része a háború végén elmenekült, a többieket pedig – a potsdami egyezmény szellemében – áttelepítették. A kitelepített családoknak – az állam tulajdonába került – házát be kellett népesíteni, ha ez nincs, akkor nem egy baranyai község egyszerűen kihalt volna; hiszen sok településen a német lakosság aránya a 90-99%-ot is elérte. A benépesítésben a más megyékből érkezett magyar családok mellett a Csehszlovákiából, Romániából, Szovjetunióból és Jugoszláviából áttelepültek is részt vettek.